Szolgáltatás

Jelentősen növelte eladásait tavaly a MAN

Jelentősen növelte eladásait tavaly a MAN
A MAN Truck & Bus haszongépjármű-gyártó vállalat minden üzletágában erőteljesen növelte eladásait tavaly, részben a beszállítói láncban korábban kialakult fennakadások által okozott bázishatás miatt. A távolsági autóbuszok forgalmát pedig korábban a pandémia következményei vetették vissza.

A MAN honlapján publikált jelentés alapján a cég 2023-ban 116 ezer járművet szállított le ügyfeleinek, ami 37 százalékkal haladja meg az előző évi mennyiséget.    A legnagyobb növekedést a tehergépjármű üzletágban érte el a MAN, 83,7 ezret adott el, 44 százalékkal többet az előző évinél.    Az autóbusz eladások is emelkedtek, 19 százalékkal, a városi és távolsági buszokból együtt 5700-at értékesítettek. Különösen a távolsági buszok értékesítése emelkedett meg a pandémia következményei miatt visszaesett bázishoz képest, több mint duplájára, 1100 járműre nőtt.    Számos, az elektromos városi buszokra kiírt tender megnyerésével a MAN 2023-ban 771 elektromos autóbuszt értékesített a 2022-es 263 után.

2030-ra a MAN a teherautók felét és az új városi buszok mintegy 90 százalékát akkumulátoros elektromos meghajtással tervezi értékesíteni. A cégnél már tervezés alatt áll az elektromos távolsági autóbusz prototípusa is.

A furgon üzletágban a MAN eladásai tavaly a pandémia előtti szintet meghaladva rekordot értek el: 26,6 ezer darabot értékesítettek, 23 százalékkal többet az előző évinél.

A más járművekbe és erőgépekbe beépíthető motorok értékesítésében a MAN 2014 után a második legsikeresebb évét könyvelhette el 11,6 ezer darabbal. E motorok több mint a felét mezőgazdasági gépekbe, például traktorokba és kombájnokba építették be.

Friedrich Baumann, a MAN Truck & Bus SE értékesítési és ügyfélkapcsolatokért felelős igazgatója szerint a cég „néhány nagyon nehéz év után ismét a siker útjára lépett”. Az értékesítési adatokhoz fűzött kommentárjában az innovatív termékportfóliónak és ügyfélközpontú szolgáltatási profilnak tulajdonította az elért sikereket, ami egyes üzletágakban eladási rekordot is hozott számukra.

#Hatékonyság #Szállítás #Logisztika #Házhozszállítás

Írjon nekünk